<- rövid jellemzésem láthatták arról, hogy is érzem magam.
Nem akarok holnapot, félek, úgy érzem nem tudom, hogy megbukok vagy semT_T Mondjuk a látnoki képeségekkel érzett "BIZTOS KUDARC" érzés már elapadt, de VÁVÁVÁVÁÁÁÁáT_T EZ MÉG ROSSZABBO.O Így még csak ötletem sincs mire számítsak. Mondjuk így már legalább esélyem van arra, hogy túlélem, de hát ez nem jelent semmit. Főleg, hogy spanyol is lesz. ÚRISTENKÉM. Hát tényleg az a maradék 3 agysejtem is elhagyott, hogy én erre jelentkeztem?!?! Nem az, hogy nem szeretem a spanyolt, mert imádom meg minden tényleg, de valljuk be, egy szót nem tudok. Nyáron csak felejtettem és minden kiment a fejemből úgy ahogy az illik. Számokat tudom 10ig, azt is, hogy Me llamo Dori és azt hogy que tal? ennyi tudással elmehetek a pokolba nem pedig spanyoltáborbaO.o Annyira égő lesz, akik most fejezték be első évüket spanyolból azok többet tudnak, mint én aki 3 éve tanulom. ÉS RÁADÁSUL VIZSGA IS LESZ.
Jó, próbáljunk lenyugodni, akkora égés csak nem lesz. DEIGENT_T Nem tudom, hogy megbukok-e vagy sem, cserbenhagyott minden előérzékem. Pedig általában kiválóan működik. Annyira, de annyira kiválóan, hogy eddig mindig igazam lett ,ha előre éreztem valamit és most SEMMI.O_O Pedig vizsgák, dolgozatok, stb elött kiválóan szokott működni. Mindig szoktam tudni előre, hogy kb sikerül-e vagy nem, átmegyek vagy nem. és most nemT____T Ennél iszonyúbb érzésem még nem volt. Bárcsak holnap fejbe csapna egy zongora, elütne a villamos, átmenne rajtam a vonat._. És akkor nem kéne spanyolozni meg matekot se. NYÁYNÁYNÁYÁÁÁÁ
Mostanában sokat hallgatom ezt a számot. Nagyon régen hallottam és akkor imádtam*-*
Hát nagyon sok dolog. Szeretek olvasni, írni, történeteket kitalálni, medálokat késziteni, gyöngyözni, új dolgokat megtanulni, ujjacskázni, meg még úgy hatszázhúszezer dolgot melleslegben. Rajzolni, színezni, animét nézni, filmeket nézni, sorozatokat nézni, idegrohamot kapni saját magamtól. Most kezdtem karkötőket gyártani bőrből hímzéssel. Gyöngyből mostanság leginkább fát gyártok, mert hogy az milyen jó mán. Varrással is szoktam próbálkozni, de az nem igazán szokott sikerülni - legalábbis nem úgy, ahogy akarom. Aztán dekupázsolni üvegeket meg mindenfélét is szeretek. Most tanulgatom a csomózást is. Így hirtelen még csak ennyi jutott eszembe amit szeretek csinálni:D
Részletezve nem tudom mit mondanék. Általában szoknyát hordok harisnyával. Ez egy hülyeségem, hogy nem vagyok hajlandó szoknyát harisnya nélkül fölvenni. Szerintem ez így nőies. Szerete ma magassarkú cipőket. A tűsarkúkat nem annyira, bár nincs bajom velük. Eddig a legmagasabb járásra alkalmas cipőm 12 centis sarokkal rendelkezett és az még kényelmes volt, annál nagyobbbat még nem próbáltam. A fűzőket is szeretem, van is egy pár belőle:D Télen is jobb szeretek szoknyában lenni.
A viselkedésem nem tudom milyen. Sokan azt mondják, született idióta vagyok, és szerintem igazuk vanxD Önimádó vagyok egy cseppet, bár ez a viselkedésemen szerintem nem igazán látszik, eltekintve, hogy szeretek tükrök elött nézegetni magam.
Beszéd. Sajnos káromkodok, de erről le akarok szokni. Általában onnan lehet tudni, hogy jobban vagyok-e valakivel hogy mennyire beszélek értelmes témákról vele, mennyire érdekel a véleménye. Osztályom kilencven százalékával tőmondatokon kívűl nem igazán kommunikálok, ez is tökéletesen mutatja, hogy hátam közepére kívánom legtöbbjük. Nem szeretem olyan emberekre pazarolni az időt, akiket nem tartok fontosnak. Ez kivételes a vadidegenekre, mert szívesne pocsékolom rájuk az időm, ha segíteni kell, de hogy egy olyannal töltsem el az időm akit rühellek, hát teljesen hülyeségnek tartom.
ami már meg is harapott, pedig csak a körmöm akarta rágcsálni
Hello emberek:D Itt újra én, mai nap folyamán már másodszorra:D Fú, tegnap mozgalmas napom volt, ami NAGYON jó:D Úgy kezdődött, hogy késve keltem:D De szerencsére Norcsi is késett, mint kiderült:D Na jó én fél ótűval többet de hát na, sajnos én mindig ilyen vagyok, ha Nikivel is találkozom, ő váltja ki belőlem eme csodásságot. Utána nézelődtünk a nyugatiban a bazároknál, bár dannytől nem nagyon lehetett>< Mert ő sosem engedett semmit hosszabban nézni:( Aztán bementünk westendbe és eldöntöttük, hogy mekizünk egyet, de mekifelé Danny leragadt a kisállatkereskedésbenxD Talált magának egy csíkos mókust és ezekután egész nap azt hallgatuk, hogy csíkos mókus így, csíkos mókus úgyxD Ettünk, újra nézelődtünk, aztán már el is kellett válni Norcsitól:(
Utána találkoztunk Edinával, mert összeakart hozni engem egy pasival... Fúúúú, gondoltam, hogy ez valami ilyesmi égés lesz kb. Jó, égő nem volt de bvááá. Edina leírja nekem, hogy milyen nagyszerű pasi - Edinának egy szavát ne higgyétek, ez egy nagyon jó tanács, én se hitte alapból, és jól tettem - aztán odarak elém valami mutáns dögöt, aki még buzinak sem jó. Nem kell nekem tökéletes pasi, csak legyen legalább majdnem olyan csodálatosságos, mint én. Hát túl sokat kérek?
Na mindegy, ez szörnyű volt, gáz volt meg amúgy is. De utána találkoztunk a Barbival:D Az a csaj egy eszement állat:D És ezt nem tudom eldönteni, hogy rossz vagy jó értelemben mondtam. Mindegy visszakaptam Kvótit, meg kaptam egy egeret:D:D Még kapok majd még egyet, de tiszta kis édes:D Ma végigrohangászott a kezemen<3 Meg kétszer beleharapott a kezembe, de ezt megbocsátjuk neki, pedig még véreztem is. Most szaglászik a ketrecébem=*-*= Se nagyim, se a macskám nem figyelt még föl rá, ami az egérnek és nekem is jó:D Nagyim engem ölne meg, a macska meg az egeret.
Mellékesen jövőhét hétfőn lesz pótvizsgám matekból 11től... Nyemakajoooom>< Ja, meg jelentkeztem spanyoltáborba is.... Hát látszik, hogy a lónyay szervezte.... Hétfőn lesz 10-től. Na mindegy, elmegyek, aztán megmondom a tanárúrnak, hogy 11kor lelépek pótvizsgára, de majd jövök, ha még tart délután. Hát, ennyi lennék azt hiszem:D Holnap elmegyek megvenni a 12ikes tankönyveket, hátha szerencsét hoz pótvizsgán, hogy már megvannak:D
Hát erre se nagyon tudom, hogy mit lehetne írni. Milyen mániáim vannak? Hmmm~ Nemigazán tudomxD Kék haj mániám:D:D Mostanában egyre inkább belevagyok züzülve abba, hogy kék frufru:D:D:D Oké, van egyfajta dínó mániám is, ugyanis imádom a dínókat:D:D De most komolyan olyan édesek:D A kedvencem amúgy a T-rex:D Ő a legjobb a kis apró kezecskéivel:D
T rex megpróbálja becipzározni a hálózsákját... A képre kattintva további hasonló értelmiségi t-rex rajzokat láthattokxD Én imádom őket:D
Aztán a gaoista mániám, bár még jó hogy az van, miután én vagyok a főpapnője a vallásunknak:D
Hirtelen csak ennyi jutott eszembe:D